(Mint ahogy jó az "Aztán mennydörgést hallottunk" is... akár az is lehetett volna a cím. :))
Éjszaka berongyolt az ötödik lovashadsereg (jelesül az afgán lovashadsereg, az ANP). Igaz ugyan, hogy először a mieinket lőtték a nagy fölfordulásban, de legalább a buzgalommal páros jóakarat megvolt bennük. Na és hála a kiképzésüknek, vagy a szerencsének, nem találtak el senkit. :)
Most aztán már nekünk is van nagypuskánk, bibííííí:
Reggelre csend lett.
Békés, tea illatos...
Aztán délelőtt feljött hozzánk a kb. 3-4km-re - a kiszáradt folyómeder mellett- megbúvó kis faluból egy öregúr, karjában unokájával. Két éves a kislány de még nem jár...
A dokink* megvizsgálta, a diagnózis: vitaminhiány. Az idegek nem kapcsolódnak az izmokhoz. Adott a vitaminokból amennyit tudott és elmagyarázta az öregúrnak, hogy mi lenne az, amiből sok-sok kellene a picinek.
Persze itt a hegyekben nem terem más mint búza, kecske és birka, ritkán belefutunk egy-egy dinnyeföldbe is (hogy az miként kap vizet - rejtély).
Gondolom húsért és gabonáért cserélnek ezt-azt, de hogy a gyerekek mit kapnak, azt csak elképzelni tudom. Vagy még azt sem...
* A doki nem ám a kis nyiszlett fickó ott szemben, ő csak a tolmács. A doki a nagy, bal oldali, zöldbe öltözött mikulásforma, jóságos és ex Special Forces doki. Persze ez látszik is, hiszen a szikéjét az oldalán hordja, tokban :))
